Karácsonyi tragédia Zalaegerszegen, meghalt egy vétlen fiatal

A fiatal motorosnak nem adott elsőbbséget egy autó 81 éves sofőrje, így összeütköztek.

2022. december 26. 09:27

Halálos baleset történt múlt vasárnap 13 óra 50 perc körül Zalaegerszegen, a Belső Elkerülő utca és a Hock János utca kereszteződésénél - írta a police.hu.

Egy 81 éves helyi férfi haladt autójával a Belső Elkerülő utcában, amikor a Hock János utcai kereszteződéshez érve nem adott elsőbbséget a neki balról érkező 23 éves motorosnak, így összeütköztek. Ezt követően a motoros nekicsúszott egy másik autónak is.

A 23 éves fiatal olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.


A rendőrök azóta befejezték a helyszíni szemlét és a műszaki mentés is véget ért.

Holttestet találtak a Dunában, egy 18 éves lányé lehet - Fotó
A lányt szombat óta keresik.
Szex közben nyitott rá 16 éves lányára egy anya, egy tanár is az ágyban volt
A tanár csuklóján kattant a bilincs, most le is tartóztatták.
Lesújtó fotók érkeztek a reggeli halálos balesetről
Mórahalom közelében történt a tragédia.
A reptéren hagyták babájukat a szülők, nem voltak hajlandók jegyet venni neki
A pár úgy gondolta, csecsemőjük ingyen utazhat majd.
Egyikük három kiskorú nevelt lányát, másikuk pedig saját gyerekét molesztálta
A baranyai férfit hat és fél évre ítélték el, a hevesi apa ellen pedig vádat emeltek.
Szijjártó Péter bejelentette: két hét múlva olyan történik, ami még soha
Szadir Zsaparov, Kirgizisztán elnöke az Európai Unióban elsőként Magyarországra látogat, két hét múlva - közölte a k...
Elítélték a szemkinyomó férfit - Tények 18.00
A megvakítás előtt néhány hónappal a férfi rokonaival együtt elrabolta és fogva tartotta a nőt. További részletek a ...
Novák Katalin Giorgia Meloni olasz kormányfővel találkozott Rómában
Az illegális bevándorlás, a hagyományos családi értékek támogatása, az uniós források elosztása és a Nyugat-Balkán v...
Rákosnak hazudta magát, majd milliókat csalt ki az adományozóktól egy 19 éves lány
„Betegségét” videókban is dokumentálta, melyeket rendszeresen megosztott közösségi oldalán. A felvételek orvosokhoz ...
Rosszul lett a férfi, kutyái úgy védték, hogy mindenkit le kellett szállítani a budapesti villamosról
Állatbefogó segítségét kellett kérniük a mentőknek.
Peter Srámek izgatottan várja a Csináljuk a fesztivált! döntőjét
Másokat hibáztat a kudarcai miatt Tóth Andi
Meghalt Schmidt Egon
Így néznek ki 24 évvel a sorozat vége után a Família Kft. sztárjai - kép
Váratlan döntést hozott a magyargyűlölő huligánok által támogatott román futballklub