Így hálózzák be a Tisza Pártot az ország egyik legnagyobb csalás-sorozatának a résztvevői

Eltűnt milliárdok, alvilági módszerek és fenyegetések, több mint ezer, magára hagyott károsult, elítélt bűnözők – ez jellemzi azt a csalássorozatot, amelynek a hullámai lassan maga alá temetik a Magyar Péter fémjelezte Tisza Pártot is. Az egész országot behálózó, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb piramisjátékában ugyanis a párt két kulcsfontosságú emberének a neve is felbukkant. A Quaestor- és a Buda-Cash-botrányhoz mérhető bűnügy kirobbanása láthatóan váratlanul érte a baloldal messiását, ám kérdés, ő mit tudhatott az ügyben hosszú évekre ítélt gazdasági vezetőjének és bizalmasának, illetve pártja alapítójának botrányban betöltött szerepéről – írta a Magyar Nemzet.

Néhány héttel ezelőtt robbant a hír, hogy a magát korrupcióellenes harcosként bemutató, a közélet megtisztulását hirdető Magyar Péter egyik legközvetlenebb bizalmasáról, gazdasági vezetőjéről, S. Máriáról kiderült, hogy egy 1200 embert megkárosító csalássorozatban való részvételéért több év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.


Eltűnt milliárdok, megszámlálhatatlan károsult

A Buda-Cash- és a Quaestor-botrányhoz hasonlító piramisjáték szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza.

F. Attila és testvére, F. László, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át. Az ikerpár nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. A hálózat tíz–harminc százalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak csak néhány embernek fizettek ki.

A pénzt többnyire nejlonzacskókban, többek között benzinkutaknál, a BankCenter előtt vagy épp plázák parkolójában adták át, mindezt a kispolgárok és kisnyugdíjasok kárára. Az eltűnt milliárdok nyomára azóta sem bukkant a hatóság.


Alvilági pénzeket is forgattak

Az átvert emberek között volt számos celeb is, de az ügy irataiból az is kiderül, hogy egy ismert magyar milliárdos testvére is áldozatul esett a csalásnak.

Megjegyzendő, hogy a bűnbanda alvilági pénzekkel is üzletelt, vezetői a magyar éjszakai élet néhány ismert alakjától is jelentős összegeket vettek fel, ám később a százmilliót is meghaladó pénzekkel nem tudtak a kért időben elszámolni. Emiatt, a lap úgy tudja, komoly fenyegetések is érték a bűnbanda vezetőjét, de a „félreértést“ végül sikerült tisztáznia.

Fotó: MTI/Illyés Tibor


Magyar bizalmasa több száz milliós kárt okozott

Az ügyről elsőként író Metropol arról is lerántotta a leplet, hogy S. Mária Vogel Evelinnek, Magyar élettársának az édesanyja, akit a baloldal messiása sok nyilvános szereplésére magával visz. S. Mária ugyanis a legszűkebb stábba tartozik.

Ő kezeli a számlákat, fizeti a beszállítókat, a színpadi technikát, a testőröket, irányítja, kezeli a hirtelen százmilliókkal felduzzasztott közösség pénzügyeit. A színpadra lépés előtt jellemzően vele vált szót utoljára Magyar Péter – emelte ki a Metropol.

Magyar Péter gazdasági vezetője a bűnözői tevékenysége alatt azt hazudta a károsultaknak, hogy a médiába, a filmgyártásba fekteti be a pénzt, így fizet majd magasabb hozamot. A bírósági ítélet kimondta, hogy egy károsultra vetítve ő okozta a legnagyobb kárt, miután 108 milliót csalt ki egyetlen embertől. Volt, akit rábeszélt arra, adja el a lakását, hogy a pénzt majd „megforgathassa” – írta korábban a lap.

A Magyar Nemzet a bírósági iratok alapján azt is megírta, hogy S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott.



S. Mária vitte tovább a bizniszt

Fontos megemlíteni, hogy amikor már összeomlóban volt a piramisjáték-hálózat, a bűnbanda vezetője le volt tartóztatva, a vele végig szoros kapcsolatban álló S. Mária akkor is tovább folytatta a zavaros ügyleteket, és több sértettet is rábeszélt a „befektetésekre“.

Az ügyben egyébként már jogerős döntés született, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, igaz, F. Attila jövőre szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, de, ahogy fentebb írtuk, korábban ő is több évet ült börtönben.

A Magyar Nemzet hozzátette: a bűnszervezet vezetőinek gátlástalanságát mutatja: azért, hogy minél több embert ki tudjanak semmizni, jó közéleti kapcsolataikra is hivatkoztak. Többek között megemlítették egy ismert, befolyásos politikus nevét is, akivel természetesen semmilyen kapcsolatban nem álltak. Sőt az illető politikus jelzett is a hatóságoknak, hogy visszaéltek a nevével.



A Tisza Párt alapítója is belekeveredett a botrányba

Még le sem csillapodott a Magyar Péter bizalmi emberét, élettársa édesanyját körüllengő botrány, máris újabb bomba robbant: kiderült, hogy az ügynökmúlttal is terhelt, S. Máriát is ismerő Deák Boldizsár, a Tisza Párt alapítója is belekeveredett a milliárdos csalássorozatba.

A bírósági iratokból kiderül, hogy a bűncselekmény-sorozatban Deák Boldizsár neve is felbukkant. Mivel a férfi az ügy több szereplőjével is kapcsolatban állt, így nyilván többet tudhatott a csalássorozatról, mint egy átlagember, igaz, a perben mint sértett, csak tanúként szerepelt.


Deák Boldizsárnak a vádlottak padján lett volna a helye?

Az az általa indított polgári per anyagából azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a férfi az ingatlanjával vett részt a bűnbanda által felügyelt „befektetésekben“. Mint az iratokban szerepel, Deák kapcsolatba került a bűnszervezet vezetőjével is, aki a jelzálogjog bejegyzése fejében tíz hónapon keresztül havi két-két és fél millió forintot ígért neki, amit aztán nem fizetett ki.

A férfi tehát papíron károsultja a csalássorozatnak. Az azonban fontos kérdéseket vet fel, mégis mi oka volt a dörzsölt üzletembernek arra, hogy egy ilyen kockázatos bizniszben részt vegyen, még akkor is, ha kimagasló befektetési lehetőséget látott a csalássorozat szereplőinek ajánlatában. Erre az egyértelmű válasz az, hogy semmilyen, kivéve akkor, ha Deák bennfentesebb információkkal is rendelkezett a piramisjátékról.

Ezt a nyomozóhatóság nem tudta igazolni, az mindenesetre általánosságban elmondható, hogy az ehhez hasonló piramisjátékoknál, miután lelepleződik a csalás, az érintettek nagy része úgy próbálja beállítani a saját szerepét, hogy ők csupán károsultjai, nem pedig elkövetői a bűncselekménynek.

Kiváló példa erre a szocialista kormányzat alatt 2003-ban kirobbant Kulcsár-ügy, amellyel kapcsolatban több védőügyvéd is úgy nyilatkozott, hogy nem egy „károsultnak“ inkább a vádlottak padján lenne a helye.



Mindketten kapcsolatban voltak a bűnszervezet vezetőjével

Összességében fontos leszögezni, hogy mind S. Mária, mind a hivatalosan csak tanú Deák Boldizsár is kapcsolatban állt a bűnbanda vezetőjével, F. Attilával. Sőt a médiában olyan találgatások is felvetődtek, hogy S. Mária volt az, aki javasolta Magyar Péternek a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot, amit azért hozhattak létre, hogy a milliárdos bűncselekményből szerzett vagyont „elrejthessék“.

Nos, a szereplők hallgatásba burkolóztak, erre vonatkozó bizonyíték pedig valóban nem került eddig elő, az ugyanakkor kijelenthető, hogy a szereplők közti kapcsolat letagadhatatlan.



A baloldal messiása okkal hallgat, az iratok őt cáfolnák meg

Mindezek mellett még egy fontos dolgot érdemes felvetni: mit tudhatott Magyar Péter a két kulcsemberének szerepéről a milliárdos piramisjátékban? Nehéz ugyanis elképzelni, hogy Vogel Evelin akkor sem beszélt édesanyja múltjáról Magyarnak, amikor a férfi kilépett a fényre, és politikai pályára lépett.

Magyar Péter eddigi, ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaiból nem sok minden derül ki azon kívül, hogy mindent hazugságnak nevez. A konkrétumokba persze egyszer sem mert belemenni, nem kérdés, miért: a bírósági iratok őt cáfolnák meg.

2024. május 27. 09:13
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.