Hornung Ágnes: a bölcsődei hálózat bővítése a nehéz gazdasági helyzetben is fontos a kormánynak

A bölcsődei hálózat bővítése a nehéz, egész Európát sújtó gazdasági helyzetben is fontos a kormány számára - mondta a családokért felelős államtitkár. Hornung Ágnes a Pest vármegyei törökbálinti Apró Léptek Bölcsőde keddi átadásán hozzátette: csaknem tízezer bölcsődei férőhely kialakítása zajlik.

Az államtitkár felidézte: a kormány 2010-ben döntött arról, hogy új alapokra helyezi a családpolitikát, és a legfontosabb szempontok között szerepelt, hogy a gyermeket tervező párok ne érezzék tehernek a gyermekvállalást.

Közölte, mára 30-nál több olyan támogatási formát kínálnak a családoknak, amelyek az élet minden szakaszában, minden felmerülő nehézség esetén képesek segítséget nyújtani a családoknak, a gyermek születését megelőző időszaktól egészen az új otthonba költözésig.

Mint mondta, az anyagi támogatásokon túl másfajta intézkedésekkel is szeretnék segíteni a családok boldogulását, így például a bölcsődei intézményrendszer bővítésével.

Ismertetése szerint háromszor annyi, mintegy 1030 településen biztosított a bölcsődei ellátás, mint 2010-ben. Hozzátette: ugyanebben az időszakban mintegy 85 százalékkal növekedett a bölcsődei férőhelyek száma.

Hornung Ágnes úgy látja, a mostani fejlesztésnek köszönhetően a szülők modern, biztonságos környezetben tudhatják gyermekeiket, az ott dolgozók pedig méltó környezetben végezhetik felelősségteljes hivatásukat.

Aradszki András, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Törökbálinton élők száma folyamatosan növekszik, a friss adatok szerint a városnak már csaknem 15 ezer lakosa van.

Fotó: MTI/ Illyés Tibor

Emlékeztetett: a kormány agglomerációt segítő iskola-, óvoda- és bölcsődefejlesztési programjában fontos szerepet kaptak az önkormányzatok. Hozzátette: a települések feladata, hogy megfelelően pályázzanak és alkotó módon segítsék a kormányt a közös cél érdekében.

Mint fogalmazott, az ország egyik legkorszerűbb, legszebb és legbarátságosabb bölcsődéje a családközpontú szemléletet is szimbolizálja.

Elek Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, az új épület átadásával egyben elbúcsúznak a Szérűskert bölcsődétől, amely 41 éven keresztül adott otthont a gyerekeknek.

A modern belső terekkel rendelkező új intézményre 2018 szeptemberében nyújtottak be pályázatot, és mintegy 400 millió forint kormányzati támogatást nyertek el.

A város bölcsődei kapacitása a költözés után 80-ról 104 férőhelyesre bővült, a legkisebbeket négy egységben és nyolc csoportban helyezik el - tette hozzá.

Az új bölcsődeépületet Bohn István esperes plébános szentelte meg.

Forrás: MTI

2023. március 07. 13:47
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family