
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtök este bejelentette, hogy az átmeneti intézkedés - amely brit idő szerint péntek déltől lép érvénybe - Dél-Afrikát, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit - az egykori Szváziföldet - és Zimbabwét érinti. Ezeket az országokat a brit kormány vasárnaptól a vörös utazási listára helyezi. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik e hat országból érkeznek, kijelölt karanténszállodákba kell vonulniuk.
Javid kijelentette: több adat szükséges a B.1.1.529 jelű koronavírus-variánsról, de a brit kormány már most megteszi az elővigyázatossági lépéseket. Nagy-Britanniában nem észlelték ennek koronavírus-változatnak a jelenlétét, és brit szakértők szerint világszerte is nagyon kevés esetben azonosították ezt a variánst: Dél-Afrikában, Hongkongban és Botswanában eddig összesen 59 ember szervezetében mutatták ki a B.1.1.529 koronavírus-fajta jelenlétét.
Brit kutatók szerint jelenleg úgy tűnik, hogy e variáns egyetlen dél-afrikai országrészben koncentrálódik, bár vannak arra utaló jelek is, hogy ez a vírusváltozat Dél-Afrika kiterjedt térségeiben jelen lehet.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság által csütörtökön idézett szakértők szerint a B.1.1.529 változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest, és most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy ez a vírusfajta nem tud-e valamilyen mértékben áthatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen.
A brit kormány vörös utazási listáján - amelyre vasárnaptól a rendeletben kijelölt hat afrikai ország felkerül - a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek, de november 1. óta egyetlen ország sincs rajta. A járvány korábbi szakaszaiban voltak időszakok, amikor a vörös lista egyszerre 57 országnevet tartalmazott.
A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kell vonulniuk. E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.
MTI/a címlapfotó illusztráció: facebook.com/HeathrowAirport

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát