Gyurta Dániel fantasztikusnak nevezte, hogy hazánk vizes vb-t fog rendezni

Az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel a sportolók szempontjából fantasztikus hírnek nevezte, hogy hétfő kiderült, idén vizes vb-t rendezhet Magyarország.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Budapest rendezi meg az idei évre újonnan kiírt vizes világbajnokságot.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja az M1 aktuális csatornának nyilatkozott a nemzetközi szövetség bejelentésére reagálva. Emlékeztetett rá, néhány napja még arról szóltak a hírek, hogy 2019 után csak 2023-ban lesz a következő világbajnokság, s ez nagyon hosszú vb nélküli idő lett volna a versenyzőknek.

"Örömteli, hogy Budapest ismét be tudott ugrani és meg tudja rendezni idén a világbajnokságot" - mondta, felidézve, hogy a magyar főváros 2017-ben is hasonló helyzetben, egy másik város visszalépése után lehetett házigazda, igaz, akkor két év állt rendelkezésre a felkészülésre.

"Akkor szinte a semmiből sikerült felépíteni egy olyan létesítményt, ami azóta is a világ egyik legjobb uszodája, és egy fantasztikus hangulatú vb-t tudtunk rendezni Budapesten és Balatonfüreden. A FINA láthatta, hogy ha Budapestnek adja a rendezést, akkor az világszínvonalú lebonyolítást garantál" - fogalmazott Gyurta Dániel.


"Ez egy óriási sportdiplomáciai siker, amely azt mutatja, hogy a nemzetközi szövetség bízik Budapestben, bízik a magyarokban, hogy a vb minden résztvevőnek felejthetetlen élményt fog jelenteni"
- mondta az egykori klasszis úszó, hangsúlyozva, hogy ezúttal már minden létesítmény készen áll, s a vb minden magyar sportoló számára óriási lehetőség lesz.

Magyarország azután jutott a lehetőséghez, hogy az 2022-re halasztott vb-t Fukuoka idén sem tudta megrendezni a koronavírus-járvány miatt, s kérte az újabb halasztást, a FINA pedig múlt kedden erősítette meg hivatalosan, hogy Fukuokában 2022. május 13-29. helyett 2023. július 14-30-án bonyolítják le a vb-t. Hétfőn reggel pedig a nemzetközi szövetség - vezető testületének reggeli jóváhagyása után - bejelentette, hogy idén is lesz világbajnokság, s azt Budapesten tartják június 18. és július 3. között.

A magyar szövetség sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a világ legjobb úszóinak, műúszóinak, műugróinak és vízilabdázóinak versenyeit csak már meglévő helyszíneket rendezik, s a vízilabdatorna egyes meccseire a fővároson kívül, Debrecenben, Szegeden és Soporonban kerül sor.


MTI

2022. február 07. 13:42
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Kultúrkavalkád van a Budapesti Szabadságtéren, köszöntik az éppen 200 éves magyar pezsgő-gyártást!
family
A héten kezdetét veszi az igazi sportünnep: az E-sport világbajnokság! Ami a legfontosabb, hogy magyar esély is van ...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 19., kedd
BAJ VAN! - Szédülni kezdett, többször is arccal beleesett a vízbe. Már nem volt ereje – csak egyszer tudott kiáltani...
family