Forró autóban hagytak egy 4 éves gyereket, nem élte túl

A kicsit a helyszínen halottnak nyilvánították.

A szörnyű haláleset még vasárnap történt az amerikai Georgia államban, miután forró autóban hagytak egy 4 éves gyermeket, Karmen Williamst – írta meg a Crime Online csütörtökön.

A kicsit egy apartmanház parkolójában fedezték fel járókelők, akik azonnal riasztották a hatóságokat.

A mentők már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen halottnak nyilvánították.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A rendőrség nyomozást indított a kislány halálának ügyében, a szakértők boncolást rendeltek el.

Idén Karmen a nyolcadik áldozat, akinek felforrósodott autó okozta a halálát.

A No Heat Stroke szerint 2024-ben 39 gyermeknek lett ez a veszte – tájékoztatott a lap.


Kapcsolódó tartalmak:

Forró buszban felejtette, meghalt a 4 éves Inez, vádat emeltek a sofőr ellen

Kisbuszban hagytak egy egyéves gyereket, az életéért küzdöttek a mentőkocsiban

Felforrósodott kocsiban hagytak egy gyereket, három óra elteltével talált rá ittas apja

2025. június 27. 10:57
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Sportcsarnokok és edzőpályák, sőt játszótér és fitnesz park is van az MTK Sportparkban, vasárnap adták át a hatalmas...
Mi egyik háborút sem akartuk, sem a magyarok, sem a szlovákok, mégis minket küldtek a frontra - ezt mondta Orbán Vik...
Minden Tisza Pártra leadott szavazat sokba fog kerülni - erről beszélt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisz...
Babgulyással és meglepetés fellépőkkel köszöntötték az idős embereket Karcagon a közelgő idősek világnapja alkalmábó...
Lézershow-val, fényfestéssel és lampionos víziparádéval ünnepelték Munkácsy Mihályt Békéscsabán a Munkácsy Fesztivál...