
Fidelitas: nemet mondunk a háborúra
Korábban a magyar baloldal miniszterelnök-jelöltje egy német lapnak is megerősítette, hogy fegyvereket küldene az ukrán hadszintérre.
Márki-Zay Péter többször is kinyilvánította, hogy katonákat küldene Ukrajnába. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában, február 22-én kijelentette: "Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk".
Dömötör Csaba államtitkár minderre úgy reagált, hogy ebben a helyzetben ez óriási felelőtlenség.
"Aggódunk Ukrajnáért, a miniszterelnök elítélte Oroszország katonai fellépését, de a mi alapvető érdekünk a béke. Azért kell megtennünk mindent, hogy garantáljuk Magyarország, és a magyar emberek biztonságát. Ezért arra kérünk minden hazai közéleti szereplőt, hogy ne tegyenek felelőtlen nyilatkozatokat, mert ebben a helyzetben ezek veszélyesek” – hangsúlyozta.
Ezzel szemben a momentumos Fekete-Győr András a Magyar Hang-nak azt nyilatkozta, hogy fegyvereket küldene Ukrajnába. A következményekkel azonban Márki-Zay Péterhez hasonlóan ő sem számolna.
"A jelenlegi helyzetben egy felelős magyar kormánynak a háború megelőzésén kellene dolgoznia. Elrettentés-politikára van szükség. Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez" - közölte Fekete-Győr András.
Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzék nyilatkozatai kapcsán már többször elmondta:
"Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba!"
Címlapfotó: Facebook/Fekete-Győr András

Fidelitas: nemet mondunk a háborúra

Menczer Tamás elárulta, hány Shell részvénye van a tiszás ellenfelének

A kegyetlen kényszersorozás már a hajléktalanokat is elérte Ukrajnában - videókkal

Szülei egyetlen támasza volt a kényszersorozás újabb magyar áldozata

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval

Kapitány István is beismerte, a Tisza megszorításokra készül

Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés

Orbán Viktor: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak