
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Borzalmas állapotban levő kutyáról értesítették a közútkezelők a Szurkolók az Állatokért Alapítvány tagjai a Heves vármegyei Nagyfügeden – számolt be szerdán a szervezet.
Az állatvédők kérésére a munkások megkötötték a tarka bundást, hogy be ne szökjön egy autó alá, valamint megitatták és vigyáztak rá a szakértők kiérkezéséig.
Kiderült, hogy az állatnak egyszerűen nincs meg a hátsó két lába, rejtély azonban, hogy mi történhetett vele, hogy került az utcára, de az is, egyáltalán hogy tudott életben maradni ilyen rettenetes kínok közt.

Az eredeti videó ide kattintva tekinthető meg / Fotó: Szurkolók az Állatokért Alapítvány/Facebook
Azonnal a Noé Állatotthon Alapítvány kórházába szállították, ahol előbb fertőtlenítő fürdetést, majd vacsorát és meleg ágyat kapott.
A fiatal kutya nem meglepő módon iszonyatosan fél az emberi érintéstől, lemerevedik és ijedten kapaszkodik, ha ölbe veszik. A megcsonkított eb látványa sok kérdést felvet, amelyeket majd szerdai orvosi vizsgálat válaszol meg.
Szavazzon! Mit érdemelnek az állatkínzók!

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen