
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Jánky Judit közölte: a 18 éves keszthelyi fiatalember az egyik helyi technikum diákjaként tavaly szeptembertől internetes oldalakról rendelt különféle kábítószereket, LSD-bélyeget, extasy tablettát, speedet és kokaint, hogy azokat értékesítse. A titkosított internetes oldalakról beszerzett kábítószerekért kriptovalutával fizetett.
Rendszeres vásárlói között keszthelyi barátok és ismerősök voltak, akiknek alkalmanként néhány gramm kokaint, 70 extasy tablettát és 40 gramm amfetamint értékesített. A kábítószerek ellenértékét - volt eset, amikor egyszerre 200 ezer forintot - a vásárlók a fiatal bankszámlájára utalták.
A kábítószert egyébként nem fogyasztó vádlott otthonában tartott házkutatás során a rendőrök még hatóanyagában is jelentős mennyiségűnek számító drogot találtak és foglaltak le.

A fotó illusztráció: MTI
Az vezetett a lebukáshoz, hogy a főként Hollandiából megrendelt kábítószerek tavaly ősszel nemzetközi postaforgalomban érkeztek Magyarországra. A Magyar Posta Zrt. vecsési központjában pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának ellenőrzése során kiszűrték a közönséges küldeményként érkezett leveleket.
A Zala Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiséggel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, börtönbüntetés kiszabását indítványozva vele szemben.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen