
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy 50 év körüli férfihez kérték hétfő reggel a mentők gyors segítségét, aki csaknem megfulladt az egyik Pest megyei buszmegállóban. Mint kiderült, egy kiflicsücsök akadt a torkán, amit már sem lenyelni, sem kiköpni nem tudott. A férfi először hosszasan köhögött, amire bár többen is felfigyeltek, senki nem gondolta, hogy nagy a baj - számolt be róla az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.
A percekig tartó erős köhögés azonban nem járt eredménnyel, a férfi pedig egyszer csak térdre rogyott. Ekkor egy gyermekét iskolába kísérő anyuka sietett a segítségére, aki nem csupán értesítette a mentőket, de a mentésirányító telefonos útmutatása alapján meg is kezdte az életmentést.
Tenyerével öt határozott ütést mért a beteg lapockái közé, ám miután nem járt sikerrel, a Heimlich-fogás következett, amivel már sikerült a férfinek átjárható légutat biztosítani. A perceken belül kiérkező mentők gyorsan átvették a férfi ellátását, és végül stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen