
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A vád szerint egy 69 éves férfi és lánya - aki a későbbi ügyletek csalárd voltáról nem tudott - tulajdonában állt egy halastó. A férfi elhatározta, hogy a halastavat fejleszteni fogja, azonban cége ehhez nem rendelkezett elegendő forrással, ezért eltervezte, hogy a fejlesztéshez a támogatási feltételeket kijátszva, pénzt fog kicsalni az Európai Halászati Alapból.
A halastavat a férfi és lánya bérbe adta a férfi cégének, majd a férfi a cég képviseletében 2009 júliusában támogatás iránti kérelmet nyújtott be egy központi állami hivatalhoz. A vádlott a kérelemhez csatolt két másik cégtől származó árajánlatot a tervezett rekonstrukciós munkákra - írták. A férfi eltitkolta a támogatást elbíráló és folyósító állami szerv elől, hogy - alvállalkozói szerződés, gép bérbeadása és munkaerőkölcsönzés útján - valójában a saját cége fogja a munkákat elvégezni, amely a pályázatból kizáró oknak számít.
A vádlott 2011-ben hasonló módszerrel egy újabb pályázatot nyújtott be, és a két igénylés alapján - utófinanszírozás keretében, több ütemben - 2010 és 2014 között több mint 373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek - közölték. Az OLAF vizsgálta a támogatásokat, és igazságügyi ajánlásokkal élt a Legfőbb Ügyészség felé. Az ügyészség a rendelkezésre bocsátott adatok alapján büntetőeljárást indított.
A lefolytatott nyomozást követően a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken - írták. Az ügyészség indítványozta vádiratában, hogy a bíróság ítélje a férfit végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, tiltsa el a cégvezetéstől, illetve rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást 373 millió forint erejéig, valamint a cégével szemben szabjon ki pénzbírságot.

A Fővárosi Törvényszék a férfit bűnösnek mondta ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, ezért 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Emellett a bíróság a vádlottat 1,750 millió forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a cégvezetéstől.
Az MTI közleménye szerint a bíróság a vádlottal szemben 313 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, mivel a vagyoni hátrányt ekkorra összegben látta megállapíthatónak. Az ítélet nem jogerős, a Fővárosi Főügyészség a vádlott terhére, súlyosításért jelentett be fellebbezést, hosszabb tartamú és végrehajtandó börtönbüntetés, a céggel szemben pénzbírság kiszabása és a teljes, 373 millió forintos támogatási összegre vonatkozó vagyoni hátrány megállapítása, ehhez kapcsolódóan pedig a vagyonelkobzás mértékének felemelése érdekében - áll a főügyészség közleményében.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen