2025. december 24. szerda, Ádám, Éva
3°C Budapest

Ecuadorban megölték a tévéostrom kivizsgálásával megbízott ügyészt

Megölték César Suárez ecuadori ügyészt, aki a transznacionális szervezett bűnözés felderítésével foglalkozott Guayas tartományban - közölte az ecuadori főügyész szerdán.
Tenyek.hu
2024. január 18., csütörtök 12:03
Vágólapra másolva!

A világ egyik legveszélyesebb országának számító Ecuadorban a biztonsági helyzet az utóbbi időben drámaian megromlott. Guayas tartomány a dél-amerikai ország egyik legerőszakosabb térségének számít, nemrég fegyveresek élő adás közben törtek be a TC Televisión állami tévé épületébe és túszul ejtettek több újságírót és alkalmazottat. 

Suárezt bízták meg a televízióállomás elleni támadás kivizsgálásával, és éppen bírósági tárgyalásra utazott, amikor megölték - közölte a bírói tanács a támadást elítélő nyilatkozatában.

A helyi rendőrség szerint a gyilkosság merénylet volt, és az áldozat több lőtt sebet is kapott. A főügyész hivatala vizsgálatot indított a merénylet miatt, a rendőrség 13 embert, köztük két kiskorút vett őrizetbe, akiket terrorizmussal vádolnak.

- mondta Diana Salazar főügyész egy közösségi médiában közzétett videóban.

- közölte Giancarlo Loffredo védelmi miniszter.

A tavaly november óta hivatalban lévő Daniel Noboa elnök januárban 22 bandát nevezett meg terrorszervezetként, amivel hivatalos katonai célponttá tette őket, valamint 60 napos szükségállapotot hirdetett az országban.

A százezer lakosra jutó mintegy 46,5 gyilkosság tavaly a legmagasabb volt az egykor békés andoki ország történetében, és az egyik legmagasabb Latin-Amerikában.

A kábítószer-kereskedelmi útvonalak ellenőrzéséért több, nagyhatalmú, a mexikói kartellekkel kapcsolatban álló banda küzd. Ecuador fontos tranzitországa a Dél-Amerikából származó kokainnak, amelyet az Egyesült Államokba és Európába csempésznek.

Forrás: MTI

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk