
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az amerikai Texas államban található Rockwall- Heath középiskolában a focicsapat vezetőedzője, John Harrell múlt pénteken arra kényszerítette a csapat tagjait, hogy egy óra leforgása alatt csináljanak meg 400 fekvőtámaszt.
Az elit állami iskolában az extrém edzést követően - helyi lapok információi alapján - legalább nyolc diák került kórházba. Egyikük édesanyja elmondta, fiánál rhabdomyolysist diagnosztizáltak, ami a vázizmoknak egy olyan betegsége, amely a harántcsíkolt izmok károsodása következtében alakul ki, emiatt pedig erősen károsodhatnak a beteg veséi is.
Az iskola csak hétfőn nyílt levélben biztosítottak mindenkit arról, hogy az ügy azonnali intézkedéseket von maga után, ennek értelmében pedig az edzőt kényszerszabadságra küldték, a teljes kivizsgálás érdekében szakértőket bíztak meg – írta meg a New York Post.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott