
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy karcagi férfi múlt csütörtökről péntekre virradó éjszaka órákon keresztül bántalmazott egy 17 éves helybéli lányt, mert megtagadta a külföldi prostitúciós tevékenységet – olvasható a police.hu oldalán.
A közlemény szerint a 26 éves férfi azt tervezte, hogy a kiskorú lányt külföldre viszi, ahol felügyelete mellett prostitúciós tevékenységre bírja majd, hogy ebből fedezze megélhetését. Miután a lány ezt megtagadta, a karcagi férfi brutálisan ütlegelni kezdte, ennek következtében pedig – az elsődleges orvosi vélemény szerint – életveszélyes sérülést szenvedett.

Fotó: police.hu
A helyszínre érkező rendőrök elfogták a vádlottat, majd előállították a rendőrkapitányságra.
A férfit emberkereskedelem és kényszermunka bűntett, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését, de az illetékes bíróság elrendelte letartóztatását.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen