
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét
Az amerikai szenátuselutasított egy 118 milliárd dolláros, kétpárti határ- és nemzetbiztonsági törvényjavaslatot szerdán.
A javaslatban szerepelt egy Ukrajnának és Izraelnek szánt segélycsomag is. A vitához legalább hatvan szavazat kellett volna, ám végül csak 49 szenátor támogatta, míg 50 ellenében szavazott - közölte a The Guardian.
A republikánusok többsége ellenezte a törvényjavaslatot, ugyanis kifogásolták, hogy az nem foglalkozik eléggé az amerikai-mexikói határ problémáival, ahol tavaly rekordmennyiségű illegális határátlépés történt.
A demokraták közül öt tag is elutasította a javaslatot, ezzel fejezték ki aggodalmukat a határbiztonsági intézkedések és az Izraelnek nyújtott többletfinanszírozás miatt.
Miután nem ment át a javaslat, megpróbáltak egy csak külföldi segélycsomagról szóló tervezetet elfogadtatni, de ebben sem sikerült megegyezni.
A törvényjavaslat végül csak 58 támogató szavazatot kapott a szükséges 60 helyett.
A szenátus elnöke, Chuck Schumer bejelentette, hogy csütörtökön újra összeülnek, hogy szavazzanak.
A kétpárti javaslat új hatásköröket adott volna az elnöknek a határvédelem terén, és tartalmazott volna egy 60 milliárd dolláros katonai támogatást Ukrajnának, 14 milliárd dolláros biztonsági támogatást Izraelnek, valamint 10 milliárd dolláros humanitárius segélyt az ukrajnai, gázai és ciszjordániai háborúk által sújtott civileknek.

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében