gyurcsány ferenc

Brüsszel és a magyarországi baloldal a háborús inflációt gerjeszti

A háború árát Brüsszel és hűséges szövetségeseik, a Gyurcsány Ferenc vezette magyarországi baloldal pártjai az emberekkel akarják megfizetni - írta az Origo

Brüsszel miatt alakult ki a háborús infláció, a szankciókkal csak befelé megyünk a háborúba, nem kifelé. Az unió vezetésének egyre abszurdabb ötleteit pedig a baloldali politikusok mindenáron meg akarják valósítani. Minderre jó példa, hogy Bősz Anett főpolgármester-helyettes kiparancsolná az embereket az autóikból, míg egy másik Gyurcsány-párti politikus, Dávid Ferenc az egekbe emelné a benzin és az élelmiszerek árát. A nyugati baloldali politikusok is hihetetlen ostobaságokat beszélnek, miközben az általuk hirdetett szankciós politika teljesen kontraproduktív. Több pontja is az autósok ellen irányul annak a brüsszeli kezdeményezésű programnak, amelyhez a főváros baloldali vezetése is csatlakozott a minap. Bősz Anett baloldali főpolgármester-helyettes kívánatosnak nevezte a személygépkocsival történő közlekedés háttérbe szorítását. Ugyancsak ennek a programnak a jegyében (amely a Városok Energiatakarékossági Sprintje nevetséges elnevezést kapta) Tüttő Kata korábban a fűtéssel való spórolásra is felszólította a budapestieket.

„Én nagyon nagy előrelépésnek tartanám egyébként a sokféle ösztönzőt, ami mondjuk abba az irányba tolná a magyarokat, hogy minél többször hagyják maguk mögött az autót és üljenek át tömegközlekedési eszközökre” – fogalmazott Bősz Anett, Karácsony Gergely DK-s helyettese. A Városok Energiatakarékossági Sprintjében egyebek mellett autómentes övezetek és napok szerepelnek, de Tüttő arra is felszólította a budapestieket, hogy a takarékosság jegyében a kevesebb autózás mellett fogják vissza az otthonaik energiahasználatát is.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

„Abba szeretnénk a lakosságot és a budapestieket is bevonni, hogy mindenki a maga területén gondolja végig, hogy hol tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani. Akár az autóhasználat mérséklésével, akár az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokásoknak az újragondolásával, tehát mindenki nézze meg, hogy milyen mennyiségű energiát fogyaszt, és hogyan tudná azt csökkenteni” – hangoztatta Tüttő a Spirit FM Aktuál című, múlt csütörtöki műsorában. Vagyis télen fűtsenek kevesebbet, nyáron ne használjanak légkondit. Vagyis télen fázzanak, nyáron izzadjanak. Mindezzel párhuzamosan Gyurcsány embere az egekbe emelné a benzin árát.

„Én még nagyon-nagyon régen végeztem a közgazdasági egyetemen, és akkor tanították (...) A, B, C termék van: alkohol, benzin, cigaretta. Teljesen árrugalmatlan. Akármennyi az ára, ugyanúgy fog fogyni. Lemegy 2 hétig, lemegy 3 hétig, lemegy egy hónapig, és így jön vissza a görbe, és a fogyasztás beáll. (...) Ezt úgy verték a fejünkbe, hogy az A, B, C termékek miatt nem kell izgulnia az államnak, emelheti, szedheti be az adót nyugodt szívvel”– foglalta össze meglátásait a gyurcsányista Dávid Ferenc az ATV-ben. Vagyis a sokak számára a munkavégzés miatt létszükségletet jelentő, és a termékek árát jelentősen befolyásoló benzint egy kalap alá vette az egészségre káros szenvedélybetegséget okozó alkohollal és cigarettával.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A gyurcsányista politikus korábban arról beszélt, a nyár végéig - lépcsőzetesen és "osztott teherviseléssel" - ki kell vezetni az üzemanyagárstopot. A Gyurcsány-párti képviselő az ATV-ben azt is mondta, hogy mindenkit be kell vonni az osztozkodásba a terhek tekintetében. Dávid Ferenc korábban az árstopokat is támadta. A baloldali politikus a Szeged Tv adásában azt hangoztatta, hogy nem szabadna benzin- és élelmiszerárstopot bevezetni, hanem inkább a lakosságnak kellene spórolnia.

„Én szerintem piaci folyamatokba ily módon beavatkozni nem szabad, a költségeket el kell ismertetni az árban, tehát azt hiszem, hogy ez hosszú távon nem valósítható meg. (...) Tehát én nagyon idegenül nézem ezt a dolgot” – fogalmazott. Hozzátette: bár elfogadja, hogy a kormány védeni akarja az alapvető élelmiszerek árát, de szerinte előbb-utóbb azért mégiscsak abba az irányba kellene menni, hogy szokjuk meg azt, hogy visszaállunk a versenypiaci körülményekhez.

Az unió nyugati felében rendszeresen születnek a valóságtól hasonlóan elrugaszkodott, elképesztő elképzelések. Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke például a belső égésű motorokra kivetett karbonadó bevezetését vetette fel, ám ezt az Európai Parlament egyelőre leszavazta. A balliberális politikus korábban azzal a javaslattal állt elő, hogy az energiatakarékosság jegyében mosás helyett inkább szellőztessék a ruháikat az emberek, a fűtést pedig plusz pulóver viselésével váltsák ki. Saskia Esken német szociáldemokrata politikus pedig azzal az ötlettel házalt, hogy hazájában tiltsák be a vasárnapi autóvezetést.

Az újabb és újabb szankciós csomagok amellett, hogy energia- és élelmiszerválságot eredményeznek, valamint fokozzák az inflációs nyomást, elhúzódó háborúba vezetik az uniót. Ráadásul a kontraproduktív brüsszeli szankciós politika negatív gazdasági következményeivel Európának jóval a háború lezárását követően is számolnia kell. Éppen ezért fontos lenne, hogy Brüsszel félretegye a háború finanszírozásában érdekelt pénzügyi körök - pl. Soros György- üzleti érdekeinek képviseletét, és helyette pragmatikus szempontokat, valamint a tagállamok érdekeit helyezze előtérbe. Ennek első lépése az lenne, ha a bizottság visszavonulót fújna azon gázembargós tervezetével összefüggésben, amely még az orosz kőolajimport teljes tilalmának bevezetésénél is drasztikusabb következményekkel járna az európai gazdaságra és háztartásokra nézve - mondta Ifj Lomnici Zoltán. A háború ellehetetleníti a normális világgazdasági folyamatokat - többek között megszakítja a nemzetközi ellátási láncokat -, kiszámíthatatlan gazdasági helyzetet eredményezve ezzel. Ennek a világgazdasági rendet felforgató háborús válsághelyzetnek a következménye a háborús infláció, mely jelentősen megemeli a korábbi inflációs szintet, és amely szerkezetében és hatásaiban is más, mint egy normál helyzetben kialakuló pénzromlás. Mindezek alapján a háború árát Brüsszel az emberekkel akarja megfizetni, miattuk van háborús infláció, a szankciókkal pedig csak befelé megyünk a háborúba, nem kifelé.

2022. június 16. 11:32
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...
Megdöbbentek a strandolók, azt gondolták, cápát látnak a Balatonban, erről felvétel is készült néhány napja Tihanyná...
Rejtélyes üzemanyag-ellátási zavar okozhatta az Air India repülőgépének tragédiáját még júniusban. Az Ahmedábádból L...
Idős asszony életét mentette meg a gondosóra Barcson. A nyugdíjas rosszul lett és leesett az ágyról. Az órájával hív...
„Levágom a fejeteket!” - ezt ordította egy miskolci férfi volt feleségének és a nő új párjának, miközben egy szamurá...