
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
A rendőrség információ szerint Samuel Marcelus csütörtökön dél körül, egy kolozsvári parkban környékezte meg egy barátjának a kislányát.
A Stiri de Cluj írt az egyik szemtanú gyomorforgató beszámolójáról:
"A kisfiammal voltam, pont a buszhoz siettünk, amikor elsétáltunk a park mellett és láttuk, ahogy egy férfi lehúzza egy kislány szoknyáját. Kétségeim támadtak, de továbbsétáltam. Végül úgy döntöttem, hogy mégiscsak utána járok mi is történik. Akkorra a szerintem 10 éves lány már meztelenül feküdt a hátán a fűben, míg a férfi simogatta a lábát és az intim területét. Egyből odakiáltottam, hogy 'mégis mit művel?'. Azt válaszolta, hogy csak segít vécézni a lánynak. Nem hittem neki, így hívtam a rendőröket, mire ő felugrott egy motorra és elmenekült."
A nő szerint rengetegen voltak a környéken, és hiába kiabálta, hogy pedofil, senki sem segített. A szexuális ragadozót végül hamar elfogták a rendőrök, aki most az előző büntetténél hosszabb ideig maradhat a rácsok mögött.
A pedofil 2014-ben öt év letöltendő börtönbüntetést kapott, ráadásul több millió forint összegű kártérítést kellett fizetnie kiskorú áldozatai családjának. A férfi korábban felajánlotta a pedagógusként dolgozó feleségének, hogy segít felügyelni az iskolában. Az egyik szünetben azonban borzasztó dolgot művelt, mikor elkísért három 6 éves kislányt a mosdóba. A pedofil egyből rájuk vetette magát, ahol megpróbált fajtalankodni velük.

Fotó: illusztráció
Marcelus végül öt helyett csak három évet ült börtönben - számolt be róla a Főtér.
Hazánkban ilyen biztosan nem fordulhatna elő a jövőben, ugyanis az újonnan elfogadott pedofil bűnözőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelméről szóló törvény sokkal súlyosabb erővel csapna le a szexuális ragadozókra, hogy a kiskorúak biztonságban élhessenek.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


