
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Most emeltek vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei miskolci férfi ellen, aki 2025. március elején szexuálisan bántalmazott majd kirabolt egy nőt Miskolcon – közölte az ügyészség.
Mint kiderült, az elkövető az éjszakai órákban egy helyi buszon ismerkedett meg áldozatával, akit leszállva a járatról az utcán kísért. Ám amikor egy sötétebb útszakaszhoz értek, a férfi elővett egy hét centiméteres kést, megfenyegette, majd megerőszakolta a nőt.
Az áldozat ezután elmenekült a helyszínről, ám a tettes követte, és a telefonját követelte, amit bár a rémült sértett nem akart odaadni, a férfi kikapta a kezéből és megfenyegette, hogyha utána megy, akkor leszúrja.
A Miskolci Járási Ügyészség szexuális erőszak és rablás bűntette miatt emelt vádat a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben, aki ellen fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványoztak.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen