
Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Súlyos fenyegetéssel és erőszakos fellépéssel végződött egy konfliktus egy Devecserhez közeli kistelepülésen – számolt be kedden a police.hu.
A viszály még novemberben kezdődött, amikor egy helyi nő bejelentést tett a rendőrségen. Elmondása szerint szomszédja azzal az indokkal ment át hozzá, hogy a lányát keresi, ám amikor nem engedték be, erőszakhoz folyamodott: betörte az ajtó üvegét, majd szóváltás alakult ki közöttük.
A helyzet gyorsan elmérgesedett, a férfi ugyanis megfenyegette a nőt, hogy felgyújtja a házát. A sértett arról is beszámolt, hogy korábban már előfordult: a szomszéd fegyverrel jelent meg náluk. A rendőrök másnap elfogták az idős férfit, majd otthonában kutatást tartottak.
Ennek során egy kispuskát és közel kétszáz lőszert találtak és foglaltak le.
Az ügyben rongálás, fenyegetéssel elkövetett zaklatás, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt indult eljárás. Az Ajkai Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az iratokat pedig vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.
Nyitókép: police.hu

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren

Árokba hajtott és felborult egy busz Budapesten

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó