
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
Óriási terek, hatalmas gerendák, különleges szobrok és dús növényzet. Varga Viktor személyesen vezette körbe stábot otthonában, ami már építés közben sem hétköznapi.
Embertelen tempót diktál az építkezésben a különc énekes, akinek művészetéhez tökéletesen passzol majd otthona.
Ahogy a művészeti életben, úgy a házában is párhuzamosan halad Viktor különböző feladatokkal. Szaunaépítés mellett falat is kapar.
A művésznek azonban nem csupán a lágy oldalát mutatja majd meg a ház. A gigantikus jógaterem ugyanis nem a legfelsőbb szint. Egyelőre ez a rozoga létra vezet a tetőre, ahova nekünk most nem volt bátorságunk felmenni. Miután elkészül a ház, sokkal nagyobb lesz a motiváció lépcsőzni az énekes szerint.
„Húsz-harminc ember tud majd a tetején lenni, és teljesen lapos lesz, és egy hatalmas terasz. Női napozónak fogom hívni” – mondta Viktor.
Aztán megmutatta a jurtáját is.
„Valójában a jurta az egy kényszerből volt, ugye nem volt még sehol tető a fejem fölött, de aztán télre meg muszáj volt. De azóta is abba lakok annyira megszerettem, egyébként még a totemben, ott tanultam meg, hogy ez egy tökéletes életforma. Nagyon szeretem, hogy ez egy mag. A formája is annyira tökéletes, egészen más érzés egy jurtában élni, olyan mintha az anyaméhbe mennél vissza” – magyarázta Viktor.
A jurtában aztán a Tények Plusz riportere kipróbálhatta ezt az érzést, mikor Viktor egyszerűen az ágyra lökte.

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert