háború

Befolyásos oroszok tették tiszteletüket a világsztár születésnapján

A hetvenedik születésnapját ünnepelte az akciófilmsztár Moszkvában, ahol szavait orosz propagandisták fordították a vendégeknek. 

Steven Seagal betöltötte hetvenedik életévét, és ezt egy moszkvai étteremben ünnepelte meg. Poharat emelt, és azt mondta barátainak:

„Mindenkit szeretek, aki itt van, a családom és a barátaim vagytok. Bajban és boldogságban is együtt vagyunk.”

Seagal mellett az asztalnál ült többek közt Margarita Simonyan, aki a vezető orosz állami hírcsatorna, az RT szerkesztője, mellette filmrendező férje Tigran Keosayan és Vladimir Soloviev, az egyik legismertebb orosz propagandista, akinek saját TV műsora van a Russia-1-en, ő tolmácsolta Seagal angol beszédét a többi orosz vendégnek. 

A magát buddhistának valló színész szoros kapcsolatot ápol évek óta Putyin elnökkel, 2016-ban orosz állampolgárságot is kapott. Korábban a Krím-félsziget megszállásáról azt nyilatkozta, hogy szerinte „teljesen jogos” volt, és Putyint a „világ egyik legnagyszerűbb vezetőjének” titulálta. A háború kezdete óta Seagal megerősítette, hogy támogatja Oroszországot. Egy friss interjúban azt mondta, hogy szerinte egy „külső hatalom” uszította egymásnak a két háborúban álló felet – írta a Guardian.

Címlapfotó: @seagalofficial

2022. április 12. 12:33
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family