Az ügyészség ismételten tanúként hallgatta ki Magyar Pétert

Kihallgatása előtt Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy, a volt házastársával, Varga Judit egykori igazságügyi miniszterrel folytatott magánbeszélgetésről készült hangfelvételt.

A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye szerint helytálló az a hangfelvételen szereplő megállapítás, amely szerint Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget. A legfőbb ügyész vezeti és irányítja Magyarország Ügyészségét, ahol a törvények uralma érvényesül.

Az ügyészség valamennyi, a felvételen és a Magyar Péter tanúkihallgatásán elhangzott állítást elemzi, értékeli és további bizonyítási cselekményeket végez.

Fotó: Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala

Ismételten szükséges rámutatni arra, hogy ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is. Valamennyi, az ügyészségen megjelenő adat, és annak sorsa keletkezésétől kezdve dokumentálva van, ráadásul ezek az adatok nem csak egy helyen vannak tárolva, hanem megjelennek más szervek adattárában is, beleértve a nyomozási bírókat vagy a titkos műveleteket végző szerveket - áll a közleményben.

Minden, az úgynevezett Völner-Schadl ügyben keletkezett dokumentum sorsa ismert, az adatokból feltárható valamennyi cselekmény vizsgálata a vonatkozó törvényeknek megfelelően megtörtént, vagy folyamatban van.

2024. március 26. 17:03
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Eltévedt és órákig bolyongott a szántóföldeken egy 78 éves nő Kisberzsenyen, az életét a rendőrök mentették meg. A n...
Én fölakasztanám, a börtön nem elég büntetés, ezt mondták az angyalföldi gyilkosról a környékbeliek. Két év telt el ...
A hét elején kimondottan meleg lesz, aztán fordulat áll be.
Letért az útról és a fák közé csapódott egy autós Zsámbéknál szombaton este. Ketten ültek a kocsiban, egyikük a ronc...
Nagymamájához akart bemászni a kerítésen át egy 20 éves lány, de a szögesdrót olyan mélyen megvágta a combját, hogy ...