Az MSZP volt kommunikációs igazgatója szerint nagyrészt Soros Györgytől jöhetett a pénz a dollárbaloldalhoz

Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt új munkahelye, az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió honlapján, hogy a magyarországi dollároldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök is utalt arra, hogy a dollárbaloldalt Soros pénzelheti. Ahogy az közismert: korábban a dollárbaloldal folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz elsősorban Sorostól érkezett. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a legfrissebb jelentése alapján a magyarországi dollárbaloldal összesen 4 milliárd forintnál is többet kaphatott külföldről - írta meg az Origo.

A washingtoni Kongresszus által az amerikai adófizetők pénzéből finanszírozott Szabad Európa Rádió online felületén az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György január 30-án arról cikkezett, hogy a dollárbaloldalhoz a pénz nagyrészt Soros György amerikai milliárdostól érkezhetett.

Kerényi egész konkrétan ezt írta: „2022-ben a politikai eliten kívülről érkező Márki-Zay Péter nemcsak előválasztási győzelmével robbantott, hanem a csúnyán elbukott választás után azzal is, hogy nyilvánosságra hozta: mozgalma majdnem kétmilliárd forintot kapott a kampány idején, ráadásul Amerikából.

Bejelentését mégsem nevezhetjük kísérletnek a politikai kampány transzparenssé tételére. A Bajnai Gordon által leszervezett pénz valós forrását továbbra sem árulja el senki (bár a neve a támogatásról szóló megbeszéléseken sem került elő, de mindenki tényként kezeli, hogy nagyrészt a Bajnaival jó kapcsolatban lévő Soros Györgytől érkezett), a pártok versengésében felhasznált támogatás egy civil szervezethez jött."

Emlékeztetőül: a magyarországi dollárbaloldal korábban folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz nagyrészt egyetlen „amerikás" magyartól, Soros Györgytől érkezett.

Orbán Viktor: Vajon melyik derék honfitársunk áll a dollárbaloldal mögött?

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott, szokásos péntek reggeli (január 27.) interjújában már utalt arra, hogy az amerikai milliárdos pénzelheti a magyarországi dollárbaloldalt.

A kormányfő egész konkrétan ezt mondta:

"Remélem, hogy majd a vizsgálatok végén az is ki fog derülni, hogy pontosan kik is adták a pénzt. Azt már tudjuk, hogy milyen technikákkal jött be. Ez egy Soros-féle hálózat, Soros-rendszer ugyanazok a technikák. Nyilván a pénz forrásánál is meg fogjuk találni ezt a derék magyar honfitársunkat, Soros Györgyöt..."


A dollárbaloldali kampányfinanszírozási botránya dióhéjban


A rendszerváltás óta példátlan baloldali kampányfinanszírozási botrány 2022 nyarán robbant ki, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal bukott kormányfőjelöltje egy interjúban elárulta, hogy az Egyesült Államokból kapott pénzt kampányra a baloldal.

Összefoglalva, eddig arról volt szó, hogy az Amerikai Egyesült Államokban közvetlenül a választások előtt alapított Action for Democracy (AfD) nevű szervezet, amelyet Karácsony Gergely volt várospolitikai főtanácsadója, egyben Bajnai Gordon korábbi tanácsadója, Korányi Dávid vezet, 1,86 milliárd forintot utalt át a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM), amely a pénz nagy részét, mintegy 1,4 milliárd forintot továbbadott a Bajnai-közeli érdekeltségbe tartozó DatAdatnak.

Fotó: MTI/ Beliczay László

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé terjesztett szakszolgálati jelentés arra jutott, hogy ez a cégcsoport emellett közvetlenül is kapott közel 148 milliót az amerikai székhelyű NGO-tól, sőt arra is fény derült, hogy az AfD szintén közvetlen finanszírozással támogatta, mégpedig egymilliárd forinttal, az Oraculum 2020 nevű céget, amely a szocialista-közeli Ezalényeg.hu működtetőjeként ismert, ám ez utóbbi az összeg felét szintén továbbadta a DatAdatnak.

Mindez azt jelenti, hogy a Márki-Zay részéről véletlenül (?) bevallott 1,8 milliárdon felül még 1,2 milliárdot juttattak a tengerentúlról a magyarországi baloldalnak, egészen pontosan annak Demokratikus Koalíció- és Bajnai-közeli digitális technológusainak és kampányszerveinek.

2023. január 25-én mindezek mellett a titkosítás alól feloldott iratokból az is kiderült, hogy a Korányi-féle Action for Democracy által folyósított összeg nagyjából 160 millió forinttal magasabb az eddig nyilvános utalások szaldójánál. Az ezen amerikai szervezettől kapott végösszeg tehát 3,174 milliárd forint, amelynek 58 százalékát Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma kapta meg, amely saját bevallása szerint a pénz egy részét 2023 elején is költötte.

Az is kiolvasható a parlamenti bizottság számára készült második részjelentésből, hogy egy másik fontos baloldali kampányszervezet, az Oraculum 2020 Kft. – az EzaLényeg működtetője – 2021 szeptembere és 2022 februárja között egy titokzatos svájci alapítványtól 887 millió forintot kapott.

A magyarországi dollárbaloldal összesen tehát 4 milliárd forintnál is többet kaphatott külföldről.

2023. január 31. 13:12
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family
Letört fák, áram és víz nélküli háztartások. Sztárokat sem kímélte a pusztító hatalmas vihar. Horváth Éva, Molnár An...
family