Az izraeli kormányfő karanténba vonult a kormányülés közepén

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök karanténba vonult a kormányülés közepén, miután a lányáról kiderült, hogy koronavírus-hordozó - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. A kormányfővel napközben készített PCR-teszt eredménye negatív lett.

A Golán-fennsíkon tartott vasárnapi kormányülés közepén derült ki, hogy a kormányfővel egy háztartásban élő 14 éves kislánya megfertőződött a vírussal, s ezért Bennett távozott a megbeszélésről, és házi karanténba vonult az előírásoknak megfelelően. Bennett lányát júniusban beoltották a koronavírus ellen.

A kormány Gideon Szaár igazságügyi miniszter vezetésével folytatta a tanácskozást. Vasárnap reggel az ülés előtt antigéntesztet végeztek Naftali Bennetten a kormány többi tagjával együtt, és akkor negatívnak találták. A miniszterelnökön később PCR-tesztet is végeztek, melynek eredménye a vasárnap esti közlés szerint negatív lett. A kormányfő mindazonáltal elővigyázatosságból egyelőre elszigeteltségben marad - közölte a hivatala. Bennett augusztus 20-án kapta meg a koronavírus elleni emlékeztető oltást.

 

Jifat Sasa-Bitton oktatási miniszter kislányáról is kiderült, hogy koronavírussal fertőződött, és ezért ő már el sem utazott a Golán-fennsíkra, hanem házi karanténban várja a reggel elvégzett PCR-teszt eredményét.

Az izraeli közegészségügyi szolgálat vezetője, Saron Elrai-Price az országos szakértői kabinet ülésén az omikron vírusváltozat külföldi terjedését ismertette, és felhívta a figyelmet, hogy jelentős növekedést tapasztaltak Dél-Afrikában és New Yorkban a gyerekeknél a kórházi ellátást igénylő esetek számában.

A hatóságok megpróbálják megfékezni a vírus terjedését, és ezért új szabályokat vezettek be az oktatási rendszerben. Az erősen fertőzött "piros" vagy közepesen fertőzött "narancssárga" településeken a 7-12. osztályokban csak akkor tarthatnak a gyerekek részvételével tanítást, ha a tanulók legalább 70 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát. Ellenkező esetben át kell térniük a távoktatásra.

Izraelben a "közlekedési lámpás" besorolással minden település 0 és 10 közötti pontszámot kap több tényező alapján. A 10 000 lakosra jutó új fertőzések számát, a pozitív tesztek arányát, a fertőzés növekedésének ütemét és az új fertőzések számát súlyozzák. Ennek alapján "piros", "narancssárga", "sárga" vagy szinte fertőzésmentes, "zöld" jelet kapnak a városok és a falvak.

MTI/Fotó: www.instagram.com/naftalibennett

2021. december 27. 07:29
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Menczer Tamás: Az lehetne egy rossz kívánság, hogy Azahriah kérjen tőled elnézést
Magyar Péteren pedig jól látszik a zavarodottság Varga Judit mondatai miatt a kommunikációs igazgató szerint.
Kocsis Máté nem hagyta szó nélkül a nadrágszíjas viharszakértő okoskodását
Természetesen ezt az ügyet is saját magáról készült fotójával illusztrálta a Tisza-vezér.
Tények Plusz teljes adás, 2025. július 7., hétfő
LETAROLTA AZ ORSZÁGOT - Orkán erejű szél pusztított Balatonfüreden, jég áztatta Pécset, Budapesten villamosra dőlt e...
family
Tények röviden, 2025. július 7., hétfő
Tények röviden adás
Vihar - Lóga Máté: az utasok biztonsága az első! A vihar rendkívüli kockázatokat jelent a repülőgépekre és az utasokra
Az utasok biztonsága az első! A vihar rendkívüli kockázatokat jelent a repülőgépekre és az utasokra - nyilatkozta Ló...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.