
Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének
A szamarakkal való méltó bánásmód fontosságára próbálja meg felhívni a figyelmet Koszonits Patrik, ezért kedvencével országjáró túrára indult. A Mokka stábja Kiskőrös és Akasztó között érte utol csütörtökön reggel a fiatalt, akit már egyesek a magyar Shrek néven emlegetnek.
Patrik nemrég kapta meg édesanyjáéktól első szamarát, és ahogyan ő fogalmazott, szerelem volt első látásra. Eldöntötte, a jövőben szeretne szamarakkal foglalkozni, és egy rezervátumot létrehozni számukra.
Ehhez persze népszerűsíteni kell különleges elképzelését, és támogatást gyűjteni, így pontosan ezt a célt szolgálja, hogy Ásotthalomról Győr-Moson-Sopron vármegyéig zarándokol négylábú társával.
A fiatal szerint Magyarországon nincsenek kellően értékelve a szamarak, és jellemzően nem kapják meg azt a törődést, amelyre szükségük lenne, ezen pedig változtatni kell.
Egy csomó ember már a macskájára, kutyájára családtagként tekint, én szamarakra tekintek így
– jelentette ki Patrik.
Szerencsére minden eshetőségre, időjárási viszontagságra gondolt, mikor kedvencével útnak indult, és az sem jön rosszul, hogy időnként a közösségi médián keresztül meghívják ebédre vagy kávéra, illetve a négylábút is megkínálják, sőt, egyesek a kertjüket, mások a vendégszobájukat ajánlják fel éjszakára a párosnak.
Patrikék a kánikula miatt 15 kilométerre csökkentették a napi elérendő célt, és rendszerint hajnalban indulnak, hogy még a legnagyobb forróság előtt odaérjenek arra a településre, ahol alszanak majd.

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon