
Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók
Alaposan bele akarta verni a jobbra tartási kötelezettséget egy furgon vezetője egy suzukis fejébe november 20-án az M3-as autópályán, a Gödöllői emelkedőnél.
A sofőr lassan haladt a középső sávban, holott a külső sáv üres volt, így sorra megelőzték az autók. A sárga furgon vezetője viszont fogta magát, mellé hajtott, majd ráhúzta a kormányt a suzukisra. Utóbbinak a vezetője még időben ki tudott térni a külső sávba, ahol szerencsére nem volt senki, így megúszta a balesetet - közölte a Bp-i Autósok Közössége.
Példamutatásból azonban egyesre vizsgázott a furgonos, mivel ő sem ment át a külső sávba, hanem nyugodtan haladt tovább középen.

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta