
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy maszkot viselő férfi lépett be egy újpesti virágüzletbe január 24-én, majd a tulajdonost késsel fenyegetve a kasszában lévő pénz átadására szólította fel. A nő félelmében néhány ezer forintot adott át az elkövetőnek, aki nem érte be ennyivel: a maradék aprópénzt is követelte tőle. Miután megszerezte azt is, elmenekült a helyszínről. A nő a támadás során nem sérült meg – közölte a rendőrség.
Az újpesti rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, a kerületben lakó 39 éves G. Árpádot, akit január 26-án a lakásán elfogtak, majd előállították. Gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt, amely során a bűncselekmény elkövetését beismerte.
A nyomozók a férfit most őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen