
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A húsz centiméteresre is megnövő afrikai óriáscsiga egyre népszerűbb háziállatnak számít Európában, egy svájci kutatás szerint azonban veszélyes lehet az ember számára.
A Lausanne-i Egyetem tudósai a Parasites & Vectors című folyóiratban publikált tanulmányban hívták fel arra a figyelmet, hogy az óriáscsigák olyan fonálféreg parazitát adhatnak át az embernek, amely agyhártyagyulladást okozhat.
Az óriáscsigákban, köztük a népszerű közönséges achátcsigában (Lissachatina fulica) és az afrikai óriáscsigában (Achatina fulica) megtalálható legkevesebb 36 kórokozó mintegy kétharmada az embert is megfertőzheti.

Fotó: Forbes hivatalos Twitter-oldala
Cleo Bertelsmeier, a tanulmány egyik kutatója elmondta, hogy a közösségi médián rengeteg olyan kép látható, amelyen az óriáscsiga emberrel érintkezik. Sokan úgy gondolják, a puhatestű nyála jót tesz bőrnek, holott nagy a kockázata, hogy ezzel a kórokozókat is átadja.
A tanulmány társszerzője, Jérôme Gippet hangsúlyozta: az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy a maguk és családjuk egészségét kockáztatják, amikor kézbe veszik vagy az arcukhoz emelik állatot.
A kutatók szerint a háziállatok terjedésével annak a veszélye is nő, hogy kórokozóik megfertőzhetik az embereket és más állatokat.
A közönséges achátcsiga nagyon falánk, és gyorsan szaporodik. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyes invazív fajok közé sorolta, és kártevőként emlegeti.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát