
Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án
Megtörten nyilatkozott a nő, akinek a nagynénje és a rokonának a férje halt meg szerda reggel a Tata és Naszály között történt brutális balesetben. Hazafelé tartott a házaspár, amikor szemből váratlanul áttért egy autós és frontálisan a kocsijuknak csapódott. Esélyük sem volt, hogy túléljék a karambolt, szörnyethaltak. Jól ismerte az idős pár az utat, rendszeresen jártak arra.
Világ életükben ott éltek. Úgy gondolom, hogy ők napi szinten átjártak vásárolni Tatára, maximális tapasztalatuk volt, szerintem teljesen váratlanul érte őket ez az esemény
– mondta a Tényeknek Dávid Andrea.
Mécsesek és virágok vannak a tragédia helyszínén. A közeli Naszályon laktak jól ismerték őket. Megviselte ismerőseiket a haláluk.
Reggel itt beszéltem velük aztán délben meg már meghaltak vagy délelőtt. Gyászolja itt mindenki őket
– tette hozzá egy férfi, aki percekkel a baleset után ért a helyszínre, de nem engedték oda az ismerősei kocsijához.
A vétkes sofőr egy 47 éves mocsai nő volt, a helyiek is csak találgatnak, miért történt a baleset.
Volt egy szemtanú, aki látta, hogy aki szemből jött, áttért a másik felére. Most az, hogy végül is miért térhetett át? Most ott lehetett egy rosszullét vagy egy durrdefekt vagy műszaki hiba
– vélekedett.
A meghalt idős házaspárt barátaik mellett gyerekei is gyászolják.

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi