
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy 16 éves bölcskei fiú tett feljelentést kedden a Paksi Rendőrkapitányságon. Elmondta, hogy délután ismerőseivel fürdeni indultak a paksi strandra. Útközben megálltak cigizni és kocsit takarítani, ekkor a 17 éves solti ismerőse kérdőre vonta egy korábbi 6000 forintos tartozás miatt - írta a police.hu.
A beszélgetésből szóváltás, majd verekedés alakult ki. Az agresszív fiatalnak végül sikerült kizsebelnie ismerősét, ám 6000 forint helyett 134 ezer forintot vett el.
Ezt követően a kirabolt fiatal felhívta egy ismerősét, hogy menjen érte. A másik két fiú közben elhajtott a helyszínről.

Fotó: police.hu
A történtek után a sértett és a segítségére siető barátja elindultak Paksra, hogy megkeressék az ismerőseiket. Útközben rendőrökbe botlottak, akik a kapitányságra irányították őket, ahol végül feljelentést tettek.
A rendőrök a bejelentést követően azonnal keresni kezdték a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiút, akit rövid időn belül elfogtak és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A solti fiatal beismerte és megbánta tettét. Elmondta, hogy idő közben már költött az erőszakkal elvett pénzből. A vásárolt tárgyakat és a még nála lévő bankjegyeket a nyomozók lefoglalták.
A Paksi Rendőrkapitányságon önbíráskodás bűntette miatt indult eljárás az ügyben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen