
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megdöbbentette a gyilkosság annak a családanyának a barátnőjét, akivel lánya 18 éves expárja végzett szombaton.
Az áldozat barátnője, akivel együtt dolgozott egy gyermekvédelmi szervezetnél, azt mondta a családanya hosszú hónapok óta próbált segítséget kérni lánya barátja miatt, akivel rengeteg probléma volt.
Volt többször is olyan eset, amikor ez kórházig ment, amikor a mentőszolgálat elvitte, vagy a fiút vagy a fiatalokat. És hát sajnos az történt, hogy egy-két óra múlva gyakorlatilag el is engedték
– mondta Gál Beatrix, a Benedetto Gyermekvédelmi Szolgálat igazgatója a Tényeknek.
Szerinte megelőzhető lett volna a tragédia, ha az orvosok korábban komolyan veszik a fiatal férfi agresszív viselkedését és kezelést kap.
Nem volt arra gondolat, hogy akkor valamifajta kezelést kezdjenek, vagy valami gyógyszert beállítsanak, hanem éppen ott, az adott krízishelyzetet egy-két óra alatt lekezelték, és akkor ezen így túl is léptek
– tette hozzá.
A rémült családanya barátnőjét is megkereste.
Körülbelül két-két és fél hónapja, amikor ez így elkezdett náluk eszkalálódni, vagy úgy érezte a Zsuzsi, hogy ez rajta túlnőtt, akkor megkeresett vele, hogy próbáljunk neki valahogy segíteni ebben a problémában
– árulta el Gál Beatrix.
Több szakembert is javasolt barátnőjének, aki mindent megtett, hogy a fiú segítséget kapjon. Azonban a későbbi késelő egy luxemburgi út során bántalmazta a nő lányát, ami miatt az édesanya feljelentést akart tenni, és látleletet vetetett gyermeke sérüléseiről. Idő közben azonban a fiatal férfi is haza utazott és a család otthonához ment, ahol megvárta a nőt.
A gyilkossággal gyanúsított fiatalt kedden letartóztatták.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen