
Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni
Bilincsben vitték a bíróságra azt a 34 éves, izraeli férfit, akit azért ítélték el korábban, mert kegyetlenül kivégezte a szerelmét és a fiatal lány édesanyját is Kaposváron még hat évvel ezelőtt. A gyilkosság után a férfi a házat is felgyújtotta, ezért a szomszédok először azt hitték, hogy baleset történt.
„Csak úgy ömlött ki a láng, ebből adódóan a fiatalember nem tudott bemenni, hogy mentse ezt a két hölgyet, és annyit tudott megtenni csak, hogy kiment az erkélyre és kiabált, hogy fire, fire, fire, mert nem magyar állampolgárságú” – mesélte akkor az egyik szomszéd.
Az izraeli férfi és a 21 éves egyetemista Németországban ismerkedtek meg. Úgy tudjuk, hogy a lány anyja azonban nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat. A pár a gyilkosság előtt sokat veszekedett, mert a férfi féltékeny volt és agresszív. Hárman éltek a kaposvári lakásban, ahol a tragédia napján a férfi megfojtotta a két alvó nőt, majd azért, hogy a nyomokat eltűntesse, felgyújtotta a lakást. Sokáig sikerült is elhitetni mindenkivel, hogy baleset történt, így ő visszament Izraelbe. A nyomozás során derült ki, hogy megölték a két nőt, ezután kezdték keresni a férfit, majd hazájában elfogták. Addigra azonban távollétében életfogytiglani fegyházra ítélték. Mivel a férfit már Magyarországra hozták a tárgyalást most megismétlik. Most a bíróságon mindenbe belekötött. Azt szerette volna, ha újra meghallgatják a tanúkat.
A bíró a törvény értelmében azonban ismertette, amit a tanúk korábban mondtak az ügyről. A férfinak ez nem tetszett.
A férfi azzal védekezik, hogy a füstre ébredt, próbált segíteni a szerelmének, de már nem tudott. A tárgyalást márciusra napolták.

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon