
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az egyik észak-magyarországi ügyeleten hatalmas veszekedés kerekedett a hét elején, amikor egy 35 év körüli férfiről váratlanul kiderült, hogy egészséges - derült ki az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-közleményéből.
A “beteg” feleségével együtt kereste fel a rendelőt, mert saját diagnózisa szerint szívinfarktust kapott otthon egy veszekedés során.
Ezt az asszony ugyan kétkedve fogadta, de felfüggesztette a vitát és hitetlenkedve kísérte férjét a vizsgálatra. A szakemberek mindent elkövettek és tetőtől talpig megvizsgálták a férfit, több ekg-t is készítettek.
Rendellenességnek azonban nyoma sem volt, így a férfi indulatosan fogadta a eredményeket és továbbra is infarktust követelt magának, ám ezen az életmentők nem tudtak segíteni.
A családi vita így az ügyeleten folytatódott, amihez hamarosan több családtag is csatlakozott, akik mind igyekeztek igazságot tenni.
Miután egyértelmű volt, hogy senki nem szorul ellátásra, a család méltatlankodva hagyta el az ügyeletet.
Címlapfotó: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen