
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Soha Attila, Öcsöd (független) polgármestere arról tájékoztatott, hogy a helyi önkormányzat, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), a Harangzugi Horgászegyesület, a Horgász Szövetség és a környezetvédők példaértékű összefogással dolgoznak a helyzet megoldásán.
Előreláthatóan körülbelül öt napig tart a szennyeződés megszüntetése
- írta.
A polgármester közzétette a Kötivizig Mezőtúri Szakaszmérnökségének hivatalos válaszát is a közösségi oldalán, amely szerint a Harangzugi I. csatornán bekövetkezett káreseményre tekintettel harmadfokú vízminőségi védelmi fokozatot rendeltek el április 19-én 7 órától.
A Harangzugi csatornába folyamatosan biztosítják a Nagykunsági főcsatornából a frissítővizet több ponton, illetve a csatorna alsó szakaszán a mederben tározott szennyezett vizet a Harangzugi I-c csatornából is folyamatosan hígítják - közölte a vízügyi igazgatóság.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A hígított szennyezett vizet irányítottan, kontrolláltan engedik kis mennyiségekben a Harangzugi Holt-Körösbe. A Harangzugi Holt-Körös rávezető csatornájába két mobil apróbuborékos levegőztetőt telepítettek, amelyet huszonnégy órában üzemeltetnek - tájékoztattak.
A védekezés során folyamatosan figyelemmel követik a holtág vízminőségi paramétereit
- írták.
Soha Attila polgármester legutóbbi bejegyzése szerint hét végén a szennyezés útját elzárják a szakemberek, nem folyik be a Harangzugba. Hétfőn szivattyúkat telepítenek a hobbikerti lejárónál és átemelik a higított, szennyezett vizet a Körösbe, így négy kilométerrel rövidebb szakaszt vesznek igénybe a holtágból - közölte.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen