
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kiemelte: a megállapodással 2025-re elérhető az a cél, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Jövőre csaknem 21, majd 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés - közölte.
Gulyás Gergely szerint ha sikerül megállapodni, már január 1-jén az eddig tervezett 10 százalék helyett megvalósulhat a közel 21 százalékos emelés.
Megjegyezte: a rendszerváltás óta háromszor kaptak jelentős béremelést a pedagógusok, ebből kettő az Orbán-kormány idején volt.

Gulyás: Magyarország energiaellátása biztosított
Magyarország energiaellátása biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Beszámolt arról is, hogy a jövőben benyújtandó napelemes pályázatoknál változtatnak a betáplálás szabályain.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott: "Magyarország gázellátása fél évig akkor is biztosított lenne, ha egyetlen molekula gáz sem érkezne az országba". Azt mondta, az ország a jelentős tárolókapacitások, a komoly gázvásárlások és a tározók magas feltöltöttsége miatt biztonságban van.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy annak, akinek napeleme van, az abból származó energiát betáplálja a hálózatba. Ezen a szabályon változtatni kell, mert a magyar villamosenergia-hálózat egy nagyobb, költséges felújításig nem tud több energiát befogadni - közölte. "A még elő nem jegyzett", be nem nyújtott igények kapcsán változtatnak, felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget, ezzel az eljárás is egyszerűsödik - ismertette Gulyás Gergely.
MTI/Fotók: MTI/Balogh Zoltán

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen