
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Csütörtök este tűz ütött ki egy raktár mögötti szabad területen mintegy kétezer-ötszáz négyzetméteren Budapest 22. kerületében, a Bányalég utcában – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-közleményéből pénteken.
A fővárosi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, az egységek két vízsugárral kezdték meg a munkálatokat, majd további négy segítségével egy közeli raktárépületet védtek meg a forró lángoktól, ugyanis a tűz az aljnövényzetre is átterjedt.
A szakemberek sikeresen eloltották a lángokat, így a balesetben csupán üres, tisztított műanyag tartályok égtek el, összesen négyszáz, egy köbméteres tartály és kétszáz hordó semmisült meg.
A füst jellemzően fölfelé tört, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség és a katasztrófavédelmi mobil labor a környező utcákban mérgező anyag lakosságra veszélyes koncentrációját sem mutatta ki a levegőben.
Személyi sérülés nem történt, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági eljárás keretében vizsgálja a tűz keletkezésének körülményeit.
Kapcsolódó tartalmak:
Bográcsozás miatt óriási tűz keletkezett Piliscsabán - Fotók
Halálos áldozata is van a soltszentimrei erdőtűznek, durva fotók érkeztek

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen