
Cuki törpe víziló született a Nyíregyházi Állatparkban - Fotó
Törpe víziló született a Nyíregyházi Állatparkban, a Gerzson névre keresztelt utódot szerdán mutatták be a sóstógyógyfürdői látványosság látogatóinak.
Tenyek.hu 2022. április 13., szerda 12:30
A kora tavasszal világra jött bika a születésekor hat, hathetesen már 13 kilogramm súlyú volt és azóta is naponta körülbelül negyed kilogrammal gyarapodik, ivarérett korában testtömege pedig elérheti a háromszáz kilogrammot - mondta el Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője az MTI-nek a helyszínen.
A szakember kifejtette, Gerzson szülei 2009 óta élnek a Nyíregyházi Állatparkban, a 23 éves Broutille Franciaországból, míg párja, a 15 éves Hamlet Dániából érkezett az Európai Fajmegőrzési Program keretében. A tenyészpárnak már negyedik alkalommal születik utódja: a 2011-ben, a 2015-ben és 2017-ben született borjak már egy másik állatkertben élnek.
fotók: MTI/Balázs Attila
Broutille jelen esetben is nagyon gondos, naponta négyszer-ötször szoptatja a 190 nap után világra jött kicsinyét, aki már elkezdte ízlelgetni a szénából, zöldség- és gyümölcsfélékből álló szilárd táplálékát és már birtokba vehette a Tarzan ösvénye kifutórendszer víziló bemutatóját. Mivel a park legújabb kisállata kora tavasszal, Gerzson napján született, gondozóik ezt a nevet adták neki - tette hozzá az osztályvezető.
A törpe víziló a kipusztulás szélén lévő, igen ritka vastagbőrű, az ötször nagyobb, 1,5 tonna súlyú nílusi rokonával ellentétben már csak nagyon kis területen őshonos. Mindössze kétezer egyed él belőle Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben, állományát leginkább az erdőpusztítások, az élőhelyek csökkenése és a vadászat veszélyezteti. Éppen ezért fontos, hogy zárt tartási körülmények között, koordinált tenyészprogram keretében szaporodjanak.
Míg rokonát, a nílusi vízilovat már az ókorban is ismerték, a törpe víziló az egyik legkésőbb, a 19. század végén felfedezett nagytestű emlősfaj. Ennek az az oka, hogy rejtett életmódot folytató, félénk állat a fehér ember által nem járt nyugat-afrikai esőerdők mélyén él. A törpe víziló születése egyébként szakmai különlegességnek számít, mivel az elmúlt egy évben 14 egyed jött világra a világ állatkertjeiben, ráadásul hím ivarú utód sokkal ritkábban születik, mint nőstény.
+Ez is érdekelheti

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek




