
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kormány azt szeretné, hogy a dolgozók is minél nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből. Idén januártól így közel ötödével, 200 ezer forintra nőtt a minimálbér, és már 260 ezer forint a szakmunkás bérminimum. A kötelező legkisebb keresetek a 2009-es szintjükhöz képest gyakorlatilag háromszor nagyobbak 2022-ben. Januártól magasabb a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt - sorolták.
A béremelés közvetlenül több mint egymillió magyar munkavállalót érint: tavaly minimálbérért mintegy 250 ezren, szakmunkás bérminimumért hozzávetőleg 750 ezren dolgoztak Magyarországon. A bérminimumokkal együtt a magasabb bérkategóriákban is nőnek a fizetések. A reálkeresetek közel kilenc éve töretlenül emelkednek hazánkban, az utóbbi időszakban még a járványhelyzet ellenére is. Egyre jobban megéri tehát dolgozni: a magyar munkavállalók az elmúlt években átlagosan egy-egy havi keresettel többet vihettek haza.
A kormány a kezdetektől világossá tette, hogy a minimálbér emelése nem veszélyeztetheti a hazai kis- és középvállalkozások működőképességét. A magasabb fizetések kigazdálkodásában a kormány a munkát terhelő adók éves szinten 750 milliárd forint összértékű csökkentésével támogatja a magyar cégeket.

Fotó: illusztráció
Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta: "a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények válságállónak bizonyultak. Ma már többen dolgoznak Magyarországon, mint a rendszerváltás óta bármikor, 2010-hez képest harmadára csökkent a munkanélküliek aránya. A foglalkoztatás bővülése mellett a magasabb bérek is javítják a magyar családok életminőségét. A minimálbérért dolgozók az emelések nyomán éves szinten 260 ezer forinttal többet vihetnek haza. A garantált bérminimumon foglalkoztatottak nettó keresete az egész esztendőre vetítve 327 ezer forinttal nő".
Az államtitkár hozzátette: "további könnyebbséget jelent a megélhetésben a családi adókedvezmény és idén januártól a fiatalok szja-mentessége is. Egy háromgyermekes szülő évi 391 ezer forinttal többel gazdálkodhat, ha minimálbért, és 492 ezer forinttal többel, ha szakmunkás bérminimumot kap. Egy 25 év alatti munkavállaló a kötelező legkisebb keresetekből az emelésnek és az adómentességnek köszönhetően 620-795 ezer forinttal költhet többet saját céljaira. A dolgozó szülők februárban családi adóvisszatérítést is kapnak".
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen