
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Novák Katalin hangsúlyozta: az Erzsébet-táborok összes helyszínén azért dolgoznak, hogy a gyerekek jól érezhessék magukat, miközben biztonságban vannak. A fiatalok olyan programokon vehetnek részt, amelyeken játszva tanulhatnak és közösség is épülhet.
Kiemelte: az idei évre teljesen megújult a zánkai és a fonyódligeti tábor. Fonyódligeten augusztustól, Zánkán viszont a nyári szünet első napjaitól várják a táborozó fiatalokat - mondta.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-Medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke az avatáson elmondta: a Szélkirálynő katamaránt a váci hajógyártól egy svájci cég rendelte meg 1965-ben, és a Földközi-tengerre szánták volna, de mivel visszavonták a megrendelést, a hajó a Balatonra került. A katamaránt a zánkai tábor 1995-ben kapta meg, majd 2016-ban az alapítvány lett a tulajdonos, de a hajó ekkorra már rossz állapotban volt.
A katamarán teljes körű felújítását a kormány 96 millió forintos támogatása segítségével végezték el - közölte.
Az elnök elmondta: a hajót Berg Judit Rumini című gyermekregényében szereplő vitorlásról nevezték el.

A Szélkirálynőt, miután a Balaton déli partjáról megérkezett Zánkára, a táborozó fiatalok körében Kiss-Rigó László katolikus és Balog Zoltán református püspökök szentelték fel, majd Novák Katalin hajós hagyományok szerint pezsgősüveggel avatta fel.
MTI/Fotók: MTI/Varga György

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen