
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Érzelmes pillanatokban nem volt hiány A Nagy Duett elődöntőjében vasárnap. Többeknél is eltört a mécses.
Elsőként Gesztesi Panka pityeregte el magát miután a Skyfall című slágert énekelték Kovács Áronnal, és utána kiváló értékelést kaptak a zsűritől.
Azonban nemcsak a bájos egyetemista szemébe szöktek könnyek.
A veszély zónába végül ők illetve Barnai Judie és Curtis jutottak.
A szavazatok ekkor lenullázódtak, és a nézőknek mindössze két percük maradt arra, hogy továbbjuttassák kedvencüket. Végül Curtiséknek kellett búcsúznia, így Judie is meghatódott.
Ekkor már Liptai Claudia sem bírta tovább, aki az örömtől, a büszkeségtől sírta el magát. A műsorvezetőt annyira megérintette lánya továbbjutása, hogy Tilla vigasztalta.
Egy meglepő bejelentés pedig még maradt a végére, vasárnap az összes eddig kiesett páros küzd meg azért, hogy valamelyikük vigaszágon bejuthasson a döntőbe.
Nyitókép: TV2 A Nagy Duett

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát