
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Három évvel ezelőtt óriási fordulatot vett a Schobert család élete. Norbi ugyanis 2021 nyarán összeesett a házuk előtt, amikor éppen kutyasétáltatásból tért haza. Sokkoló felvétel is készült a rémisztő pillanatokról. Később kiderült, hogy nem is egy, hanem két stroke-on esett át. Ekkor sokan elfordultak tőle, a barátai is elhagyták.
Alig ocsúdott fel, máris érkezett a következő csapás. A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forintos büntetést szabott ki rá. Így nem volt meglepő, hogy másfél éve úgy döntött, visszavonul. Lelki és fizikai regenerálódásra is szüksége volt.
Ám most pozitív irányt vettek a dolgok.
Nem érzem magam sem öregnek, sem rokkantnak, úgyhogy elég jól fel tudtam állni a stroke-ból és mindenből. Érzek magamban még egy 5-6 év fizikai munkát. Újra el fogok menni fellépni, el fogom kezdeni az országot járni, tartok retro tornát, tartok duci tornát idősebbeknek, kövéreknek
- fogalmazott a Tények Plusz pénteki adásában Norbi, szeretne ugyanis ismét a hivatásának élni. Nemcsak a fitneszteremben, hanem a valóságos életben is küzdő.
Hosszú és fáradságos út van mögötte. Megtanult újra beszélni, a kezét is egyre jobban tudja használni, bár az 12 óra után az ujjainak a finomkordinációja továbbra is nehézkes. Ehhez hozzájárul az is, hogy most már napi egy, másfél órát edz, 1000 kalóriát eléget, egészségesen étkezik és igyekszik stresszmentesen élni.
Ha lassan is, de Norbi kezdi visszanyerni a régi önmagát. Ebből pedig az következik, hogy a fogyni vágyók legnagyobb örömére ismét dolgozik.

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval