
Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban
A kutatás szerint ugyanis a sörivókrosszabbul táplálkoznak, többet dohányoznak és lustábbak, mint a bort és a szeszes italokat fogyasztó emberek – írta a Daily Mail.
A Tulane Egyetem kutatói szerint, – akik közel 2000 felnőtt ivási szokásait vizsgálták – a sörivóknál még azok is egészségesebbek voltak, akik többféle alkoholt fogyasztottak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A tudósok a sörimádóknál állapították meg a legmagasabb napi kalóriabevitelt és a legalacsonyabb fizikai aktivitást, ebből adódóan pedig náluk a legmagasabb az elhízás és az ehhez kapcsolódó betegségek kockázata.
A kutatás áttörő eredményeit vasárnap mutatják majd be egy neves egészségügyi találkozó keretein belül.

Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Új szerepben Gáspár Zsolti: Így neveli a következő generációt

ByeAlex nem tagadja, drogot találtak nála a rendőrök

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról