
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
Hat perccel a kezdés után félbeszakadt a szombat esti Hollandia-Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés, miután a magyar csapat pályaedzője, Szalai Ádám rosszul lett a kispadnál.
A korábbi 86-szoros válogatott futballistát azonnal körülállták, majd orvosok rohantak oda hozzá, akik stabilizálták az állapotát, végül az egyik amszterdami kórházba szállították.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A drámai hangulatú találkozó lefújását követően, éjszaka Szalai Ádám maga üzent a közösségi oldalán, és igyekezett megnyugtatni az érte aggódó közvéleményt.
Köszönöm a rengeteg üzenetet, jól vagyok
– olvasható a szűkszavú, de annál fontosabb üzenet.
A magyar nemzeti együttes a megrázó események ellenére folytatta a mérkőzést, és végül 4-0-s vereséget szenvedett, amivel biztossá vált, hogy a jövő heti, németek elleni hazai összecsapás eredményétől függetlenül csoportja harmadik helyén végez, és osztályozót játszik az A-ligában maradásért.
Címlapfotó: Szalai Ádám Facebook-oldala

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre