
Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai
Utoljára lép színpadra vasárnap a Sztárban sztár leszek! négy finalistája, akik egytől egyig számtalan csodálatos pillanatot okoztak már a nézőknek. Széchenyi Lili, Nagy Alexa, Karapancsev Kristóf és Szologhjan Edgar már mindannyian bebizonyították, hogy érdemesek a győzelemre, közülük viszont csak egy énekes viheti haza a fődíjat. Ezért pedig végső produkcióikban még utoljára el kell kápráztatniuk a közönséget, annak ellenére is, hogy a több hetes küzdelem után egyre fáradtabban vágnak neki az élő shownak.
Nem vagyok egy izgulós típus, de most érzem először azt, hogy egy kicsit be vagyok tojva mindkét produkcióm miatt
– árulta el a pénteki Mokkában Széchenyi Lili, akitől egy különleges Demi Lovato átalakulást láthatunk majd, ezután pedig Caramellel duettezik még az este folyamán. Izgalmával pedig természetesen a többiek is osztoznak, hiszen a tét idén nem csak „Az ország legsokoldalúbb előadója” cím, hanem 20 millió forint készpénz és egy 10 millió forint értékű autó is.
A döntősök mellett a TOP12 minden tagja lázasan készül, hiszen a kiesett versenyzők is visszatérnek egy-egy különleges produkcióval.
Sztárban Sztár leszek! döntő december 10-én vasárnap 18:55-től a TV2-n!

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor