
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Ugyan még csak november eleje van, ám sokaknak ez már az ünnepi időszak kezdetét jelenti. Rengetegen égnek már karácsonyi lázban.
Azonban nem csak a szupermarketek polcai vannak már tele csokimikulásokkal és szaloncukrokkal, ugyanis az adventi időszak rajongói már a háztartásokba is becsempésztek egy kis téli dekorációt.
Itt egy kis díszpárna, ott egy kis fényfüzér.
Viszont vannak, akiknek csak a hóesés hozza meg igazán a hangulatot.
Így, hogy azok az olvasóink is kedvet kapjanak a készülődéshez, egy téli fejtörővel készültünk.
Mivel az optikai csalódás nagyszerű módja annak, hogy az elménket élénkebbé és aktívabbá tegyük, a bátor vállalkozóknak az ábrán egy szarvast kell megkeresniük. Erre mindössze 8 másodperc áll rendelkezésre - írta meg a Mirror szombaton.

Fotó: Jargen Josh
Amennyiben megtalálják, az azt jelenti, hogy magas vizuális intelligenciával rendelkeznek, amely a vizuális információk gyors és pontos feldolgozásának és megértésének képessége. Tehát képesek észrevenni olyan részleteket, amelyeket mások figyelmen kívül hagyhatnak.
Viszont, ha nem bukkantak rá az állatra, segítünk.
Íme a megoldás:

Fotó: Jargen Josh

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás