
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
Fokozódnak az izgalmak a Nagy Ő harmadik évadában, ugyanis egyre elszántabbak a Jákob Zoli szívéért küzdő versenyzők.
Míg a legtöbb lánnyal már volt alkalma a milliárdosnak kettesben randevúzni, addig azonban akadnak olyan nők is, akik még csak pár szót váltottak az üzletemberrel.
Ilyen például az elképesztő humorral megáldott Mariah és az óriási keblekkel rendelkező Mónika is, ám utóbbi nem bírta tovább, hétfő este a tettek mezejére lépett.
A rózsaceremónia előtt ugyanis Zoli lement a lányokhoz, akik már a kanapén sorakozva várták őt.
Ahogy azt a nézők megszokhatták, a Nagy Ő ilyenkor még rapid randikra hívja el a számára kérdőjeles versenyzőket, viszont Mónika már az invitálás elején közbelépett.
Szorított helyet maga mellett a kanapén, majd odahívta Zolit. A milliárdos leült, ám ezt követően gyorsan zavarba is jött.
A méretes keblekkel rendelkező szőkeciklon egy pillanat alatt rávetette magát Zolira, és csupán a Nagy Ő gyors reflexének volt köszönhető, hogy nem csattant el az első csók.
Nem elég, hogy a vadóc nő a többi lány előtt teperte le, még bugyi sem volt rajta, ugyanis a műsor elején már hangsúlyozta Zolinak, hogy ő bizony soha nem hord alsóneműt.
Ez a túlfűtöttség azonban kárára volt, ugyanis a rózsaceremóniáról rózsa nélkül távozott.
Nem azért búcsúzom tőled, mert meg akartál csókolni. Van egy olyan benne, hogy én szeretem, azt hogy ha egy lányról a megfelelő pillanatban kerül le a bugyi
- jelentette ki Jákob Zoli, aki még Bernadettet és Vivient is hazaküldte.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet