
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
Óriási elismerésben részesült a napokban Csepregi Éva, ugyanis augusztus 20-a alkalmából átvehette a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
Bevallása szerint hirtelen azt sem tudta, mivel szolgált rá a nívós elismerésre, az indoklásnál viszont kiderült, zenei karrierje mellett a jótékonyságban játszott tevékeny szerepét is jutalmazták. Mint ismeretes, 1995 óta működik egy alapítványuk, amelynek keretében a fiatalok kulturális életét igyekeznek támogatni.
Csepregi Éva egyik régi barátja szokta mondani, hogy „pihenésem a harc”, de ő inkább szórakozásként éli meg a munkát, amelyből az alapítvány háza táján is egyre több lesz közeljövőben, hiszen egy zenei terapeuta vezetésével egy programot valósítanak majd meg.
A Neoton sztárja úgy érzi, a sikerért meg kellett dolgoznia, és állítja, hogy mai napig minden egyes koncert egy kihívást jelent, és nem szabad hátradőlni.
Hogyha valaki nem megy előre, akkor hátra megy
– idézte saját magát, hiszen szerinte valamit mindig kell csinálni, és ezt olyannyira komolyan veszi, hogy még a lovagkereszt átadójának estéjén is koncertezett.

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel