
„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei
Marics Peti és Valkusz Milán kedd este a BOK csarnokban léptek fel, de idejükből arra is futotta, hogy a Tények Plusz kamerái előtt értékeljék a 2022-es évüket, ami meghozta a nagy áttörést a ValMar duója számára.
Jelenleg a hazai zenei lista élén állnak, több fellépésük volt idén, mint bármikor korábban. Megterhelő évük volt, de minden pillanatát élvezték.
Nem csak a zenéiken keresztül jutottak el a rajongók szívéhez, ugyanis idén versenyeztek az Ázsia Expressben is, ezt pedig egy nagyon meghatározó időszaknak gondolják a fiúk a barátságukat tekintve.
„Minket ez összekovácsolt. Ez egy poén volt, egy kaland volt. Együtt éltük át, együtt sírtunk, nevettünk, hülyéskedtünk” – emlékezett vissza Milán.
Szoros kapcsolat ide vagy oda, egy időre a duó kénytelen volt szétválni, ugyanis Peti felkérést kapott a Sztárban Sztár nyolcadik évadába, ahol megmutathatta a sokszínűségét is a nagyvilágnak. Jövőre pedig már a másik oldalon foglal majd helyet a műsorban: szerelmével, Tóth Andival együtt mindketten zsűritagok lesznek a következő évadban.
„Nekem ez egy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a Sztárban Sztár zsűrijében is helyet foglalhatok most, és nekem ez egy nagyon nagy álmom volt” – örvendezett a felkérésnek Marics Peti, aki reméli, meg tud majd birkózni a feladattal, és a nézők nem azon fognak tanakodni, hogy mit keres ott.
A ValMart újdonsült barátjuk, Gáspár Győző is meglátogatta az évzáró koncertjük előtt a BOK csarnokban.
„Van két fiam, Péter és Milán, meg van két lányom, Evelin és Virág” – áradozott a duóról Győző, aki saját zenekarával, a Romantic-kal is színpadra állt a BOK csarnokban. Úgy gondolja, ez az év a ValMarról szólt, és ha év emberét kellene választani, az Valkusz Milán lenne, ha pedig év sikerét, az Marics Péter.

„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei

Kiderült a Megasztár versenyzőjének sorsa

Ne pislogjon, mert lemarad: Magyar színésznő játszik a Netflix legújabb sorozatában

Meg fog vakulni? Robbie Williams sokkoló bejelentést tett a látásáról

Liptai Claudia szívszorító vallomást tett: „Minden karácsony este pokollá változott...”

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!