
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 12-ig kell eltüntetnie a pártoknak és a jelölteknek a politikai plakátjaikat. Egy héttel a választás után az ország nagyon sok pontján láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra, villanyoszlopokra kihelyezett választási plakátok. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki azt elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.

A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló "kampányoszlopokat" helyezett ki a közterületekre; a jelöltek és a pártok ezekre ingyenesen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat. Így próbálták megelőzni a „vadkampányolást", vagyis azt, hogy a pártok aktivistái a plakátokat
Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják. Volt olyan település, ahol még a választásokat sem várták meg. Csömörön a lakosság távolította el pártoktól függetlenül az összes, már valaki által megrongált plakátokat.
Nyitókép: Facebook/Szimon Renáta

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár