
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A levélben Chris Smith és Andy Harris republikánus képviselők keményen bírálták az Európai Bizottságot, amiért szerintük példátlan és antidemokratikus módon avatkozik be Magyarország választási folyamatába. Orbán Balázs a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében kiemeli, mindez azt jelenti, hogy Brüsszel fejezze be a magyar választásokba való beavatkozását.

A miniszterelnök politikai főigazgatója a teljes levelet lehozza a posztja egyik hozzászólásában – magyarul és angolul egyaránt –, így minden követője pontosan értesülhet a kőkemény amerikai vélemény minden soráról. Ebben a két republikánus képviselő kifejti, hogy az uniós intézmények lépései komoly aggályokat vetnek fel azzal kapcsolatban, hol húzódik a határ az uniós felügyelet és a politikai beavatkozás között. Különösen azt kifogásolják, hogy
A levél szerint legalább 5 kérdésükre választ várnak egy szakmai találkozó alkalmával:
Ugyancsak választ várnak arra, hogy: miért alkalmaznak pénzügyi eszközöket politikai nyomásgyakorlásra Magyarországgal szemben, milyen módon támogatnak uniós forrásokból kormánykritikus médiát és szervezeteket, valamint hogyan avatkoznak be a választásokba a digitális tér cenzúrázásán keresztül.
Nyitókép: Orbán Balázs Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár